A legutóbbi, 2026. szeptemberi Medián felmérés szerint a Tisza Párt támogatottsága a teljes népesség körében 54 százalék, míg a Fideszé 22 százalék. A választani tudó, biztos szavazók körében ez az arány 64 százalék a Tisza, míg a választani tudóknál 26 százalék, a biztos szavazóknál 27 százalék a Fidesz esetében, ami jól mutatja, hogy a Tisza előnye itt is kényelmes.
A hazai sajtó jelentős része rögtön a leglátványosabb adatra vetette rá magát:
a Tisza 3 százalékpontot veszített júliushoz képest, míg a Fidesz ugyanennyit erősödött.
A szalagcímek azonnal a „mézeshetek végéről”, a „kormányzati kopásról” és a „Fidesz éledezéséről” kezdtek el harsogni. Ez azonban önmagában még nem mond el semmit arról, mit jelent ez a mozgás a parlamenti erőviszonyokban.
A valóság az, hogy ez a 3 százalékos, hibahatáron belüli elmozdulás nem számít.
Hogy miért?
Mert egy olyan rendszerben, ahol a választási matematika és a társadalmi elégedettség komplex módon fonódik össze, sokkal fontosabb azt vizsgálni, hogy mit is jelentenek ezek az arányok a gyakorlatban.
A lényeg a következő:
ha ma tartanák a választásokat, a Tisza Párt a 3 százalékos csökkenés ellenére 160 mandátummal számolhatna a parlamentben.
Míg áprilisban a Tisza a választásokon 141 mandátumot szerzett, a jelenlegi támogatottság egy kétharmadot is jócskán meghaladó dominanciát vetít előre. De a valódi kérdés nem az, hogyan gyengülhetett ennyit a párt támogatottsága, hanem az, hogy ettől még miért nőne a parlamenti ereje. És kik alkotják azt a 3 százalékot, akik most látszólag elfordultak a kormánytól?
A mandátumok paradoxona és az ellenzéki térfél kiürülése
Hogy megértsük a 160 mandátum logikáját egy 54 százalékos (tehát csökkenő) támogatottság mellett, a magyar választási rendszert kell megvizsgálnunk.
2026 áprilisában a Tisza Párt a Fidesz 16 éves uralmát döntötte meg, behozva 141 képviselőt. Akkor a politikai paletta még töredezettebb volt. Voltak kisebb, a bejutási küszöb környékén egyensúlyozó pártok, és a Fidesz is egy masszívabb, 30 százalék feletti tömbbel rendelkezett.
Az elmúlt 5 hónap alatt azonban a politikai erőtér drasztikusan letisztult. A 22 százalékra zsugorodott Fidesz végérvényesen elszigetelődött, a korábbi ellenzéki mikropártok pedig gyakorlatilag megsemmisültek, támogatottságuk a statisztikai hibahatár alá olvadt. Egy ilyen rendkívül aszimmetrikus rendszerben az 54 százalékos listás támogatottság – és a biztos szavazók körében mért 64 százalék – azt jelenti, hogy a Tisza Párt az ország mind a 106 egyéni választókerületét képes lenne megnyerni.
Amikor a Tisza látszólag veszít 3 százalékot, a támogatottsága még mindig olyan magasságokban van a második helyezett Fideszhez képest, hogy a választási rendszer győzteskompenzációs mechanizmusa és az egyéni körzetek mindent vivő logikája maximálisra pörgeti a mandátumarányt.
Éppen ezért a havi fluktuációk helyett a strukturális változásokra kell fókuszálnunk. A Tisza nem szavazókat veszít érdemben, hanem egy természetes konszolidációs fázison megy keresztül.
A türelmetlenség mint politikai tényező
De ha nem számít a mandátumok tekintetében, kommunikációs és társadalom-lélektani szempontból mégis vizsgálnunk kell:
ki ez a 3 százalék, és miért mozdultak el?
A válasz a 2026 áprilisi kormányváltás legfőbb ígéretében, az elszámoltatásban rejlik.
A Tisza Párt legfőbb vonzereje az elszámoltatás ígérete volt. Ez az ígéret hozott létre egy olyan erős érzelmi kötődést a párt és a szavazóbázisa között, ami a rendszerváltás óta példátlan.
A választók jelentős része éppen azért fordult a Tiszához, mert tőlük várják az elmúlt 16 év politikai és gazdasági elitjének felelősségre vonását.
És itt érkezünk el a legfontosabb megállapításhoz:
most indul be igazán az újonnan felállított Vagyonvédelmi Hivatal, most indulnak a mélyreható nyomozások, de a várt, bilincsben elvezetett oligarchákat és politikusokat bemutató képsorok még nem lepték el a híradókat.
Még nincsenek meg a nagy, látványos letartóztatások.
A populista álláspont szerint ezt azonnal kellett volna végrehajtani. Ha a Tisza-kormány április 12-én – május 9-én – koncepciós perekkel és teátrális, de jogilag megalapozatlan akciókkal kezdi a kormányzást, ez a 3 százalék ma is ujjongva támogatná őket.
A kormány azonban – helyesen – más utat választott:
a nehezebb, rögösebb, de hosszú távon az egyetlen fenntartható utat – a jogállami elszámoltatást.
A szavazók egy része azonban türelmetlen. Számukra az 5 hónap csend, a gazdasági hálózatok feltérképezése, a külföldre menekített vagyonok felkutatása és a jogilag kikezdhetetlen vádiratok összeállítása egyenlő a tehetetlenséggel.
Amikor ezt a 3 százalékos lemorzsolódást elemezzük, nem szabad megfeledkeznünk egy kulcsfontosságú politikai tényezőről:
az áprilisi választásokon a Tisza Párt támogatottsága alacsonyabb volt, mint a jelenlegi mérések.
A történelmi győzelmet követően egy hatalmas tömeg csatlakozott a győzteshez, akiket a változás szele és a politikai eufória hajtott.
Ez a 3 százalék zömében ebből a választások után csatlakozott, lazábban kötődő rétegből morzsolódott le, mert csalódott. Nem az eszmében csalódtak, hanem a tempóban. Ők azok, akik az azonnali elszámoltatás elmaradása miatt ideiglenesen a bizonytalanok táborába léptek, vagy passzivitásba vonultak.
Ez a csökkenés egy „figyelmeztető lövés” a társadalom legfrusztráltabb rétegeitől:
eredményeket akarnak látni.
A Fidesz 3 százalékos növekedése
Ha a Tisza 3 százalékot veszített a türelmetlenek miatt, hogyan nőhetett a Fidesz ugyanennyivel?
A felszínes olvasat szerint a Tisza-szavazók átpártoltak a Fideszhez.
Ez a feltételezés teljesen abszurd.
A magyar társadalom nem úgy működik, hogy aki tegnap még az azonnali elszámoltatást követelte, az ma hirtelen visszaszavaz a NER-re, mert lassan haladnak a nyomozások.
Amikor egy egykor domináns alakulat összeomlik, 36 százalékról 19-20 százalékra zuhan az áprilisi vereség után, a teljes sokkállapot miatt a saját keménymagjának egy része is rejtőzködővé válik a közvélemény-kutatók előtt. Nem vallják be a preferenciájukat, mert a vesztes oldalhoz tartozni pszichológiailag megterhelő.
Ahogy eltelt 5 hónap, és a mindennapi élet ment tovább, a Fidesz megmaradt, radikalizálódott keménymagjának egy apró szelete újra hajlandó volt válaszolni a telefonos megkérdezőknek. Ez a 3 százalékpontos növekedés azonban nem csupán egy statisztikai visszatérés, hanem egy nagyon is tudatos politikai akció eredménye.
A megmaradt ellenzéki képviselők, politikusok és a korábbi rendszer által kitartott influenszerek egy folyamatos uszító és dezinformációs kampányba kezdtek az online térben. Ez az alternatív valóságot építő gépezet mesterségesen szítja a feszültséget, és minden eszközzel próbál rákapaszkodni a társadalomban lévő türelmetlenségre.
Ehhez jön hozzá egy másik meghatározó tényező:
Orbán Viktor visszatérése a nyári szabadságáról.
A Fidesz szavazótábora az elmúlt 16 évben egy erősen vezérközpontú, felülről vezérelt struktúrához szokott. Orbán őszi visszatérése és az általa kijelölt új narratívák sok, április óta apátiába süllyedt szavazónak adtak ismét egyfajta útmutatást és politikai kapaszkodót.
Ez a 3 százalék tehát nem új szavazók megnyerése, hanem az áprilisban sokkot kapott törzsszavazók reaktiválása a dezinformáció és a vezérkultusz maradványai által.
Kormányzati erőforrások, korlátlan állami hirdetések és a kisajátított közmédia nélkül az a kommunikációs gépezet, amely egy évtizeden át formálta a magyar valóságot, összeomlott. A Fidesznek jelenleg nincs társadalmi felhajtóereje, nincs növekedési potenciálja, pusztán a dezinformációval és a saját gravitációs mezejének maradékával próbálja egyben tartani a táborát a Vagyonvédelmi Hivatal közelgő csapásai előtt.
Csend a vihar előtt
A Tisza-kormány egy klasszikus kommunikációs dilemmával néz szembe. Hogyan kommunikáld a láthatatlan munkát egy olyan társadalomnak, amelyet 16 éven át az azonnali, vizuális politikai akciókhoz szoktattak?
A NER idején minden azonnal történt:
plakátkampányok, azonnali törvénykezések éjszaka, gyors és látványos ellenségkép-gyártás.
A jogállam ezzel szemben unalmas.
A Vagyonvédelmi Hivatal munkája aktákból, könyvvizsgálatokból és hosszas jogi elemzésekből áll.
Ezt nem lehet óriásplakátokra tenni.
A kormány tudatosan vállalta be ezt a 3 százalékos népszerűségvesztést, mert a stratégiai cél nem a havi közvélemény-kutatások megnyerése, hanem a perek megnyerése a bíróságokon.
Amikor a nyomozások a zárt ajtók mögül a nyilvánosság elé kerülnek, amikor az első, vádiratok megszületnek, a politikai erőtér másodpercek alatt fog újra átrendeződni. A türelmetlenségből fakadó 3 százalékos lemorzsolódás egy pillanat alatt megfordul, amint az elszámoltatás kézzelfoghatóvá válik. A szavazók meg fogják érteni, hogy a hónapokig tartó csend nem a tehetetlenség, hanem a profi előkészítés jele volt.
A Fidesz számára ez a pillanat lesz a végleges megsemmisülés.
Az egykori kormánypárt maradék 22 százalékos támogatottsága is kártyavárként fog összeomlani. A korrupciós botrányok intézményesített, állami szintű bizonyítása, a vagyonosodási vizsgálatok mind olyan tényezők, amelyek elvágják a Fideszt az utolsó, még kitartó szimpatizánsaitól is.
A volt kormánypárt elitje jelenleg már nem a politikai visszatérésen, hanem a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülésén vagy a vagyonmentésen dolgozik, ami teljesen megbénítja az ellenzéki politizálásukat.
Ahogy arról a „Kötcse 2026: Az árnyékba szorult Fidesz” című cikkben is hosszan értekeztem, az egykori teljhatalmú elit mára teljesen elveszítette a kezdeményezőképességét. A kötcsei találkozó nem egy politikai offenzíva nyitánya volt, hanem egy sarokba szorított, a túlélésért küzdő csoport válságtanácskozása, ahol a jövőkép helyét átvette a Vagyonvédelmi Hivatal nyomozásaitól való rettegés.
Erre a frusztrációra és tehetetlenségre adott kétségbeesett válaszként kell értelmeznünk azokat a kommunikációs paneleket is, amelyekkel az új elszámoltató intézményeket támadják.
„Az ÁVH relativizálása mint végső fegyver” című elemzésemben bemutattam, a Fidesz megmaradt dezinformációs hálózata tudatosan és cinikusan mossa össze a jogállami Vagyonvédelmi Hivatal munkáját az 50-es évek Államvédelmi Hatóságának terrorjával. Ez a fajta történelmi traumákra építő relativizálás nem más, mint a felelősségre vonástól való félelem nyelvi kivetülése. Nem az „igazságot” védik, hanem a kiszervezett alapítványi vagyonokat próbálják egy utolsó kommunikációs gáttal megvédeni – mindhiába.
A százalékokon túli valóság
A havi közvélemény-kutatási adatok böngészése fontos iránytű, de nem ad teljes képet egy társadalom állapotáról. A Tisza-kormány első 5 hónapja rávilágít arra, hogy a politikai támogatottság nem csupán matematikai képlet, hanem társadalmi folyamatok, mélyen gyökerező igazságérzet és a radikális, de jogállami tisztulás iránti vágy komplex szövevénye.
A mandátumbecslések egyértelműen mutatják, hogy a Fidesz által hátrahagyott politikai romhalmazon jelenleg csak egyetlen stabil építmény áll, az pedig a Tisza.
A következő hónapok nem a százalékok háborújáról szólnak majd. A valódi paradigmaváltás akkor következik be, amikor az elmúlt 5 hónap csendes jogi előkészítő munkája beérik, és megkezdődnek a tényleges felelősségre vonások a Vagyonvédelmi Hivatal által.
A magyar társadalom egy része most türelmetlen, de a többség kivár, figyel, és ami a legfontosabb:
továbbra is töretlenül bízik abban az eszmében, ami áprilisban történelmi fordulatot hozott az országnak.
Aki a 3 százalékos ingadozásból próbál messzemenő következtetéseket levonni, az nem érti a jelenlegi politikai korszak valódi természetét.