Tollak, trükkök, tehetetlenség: A keszthelyi madárpark tündérmeséjének bukása
Egy 25 ezer forintos hattyú és egy 3 milliárdos csőd: így darálta be az állami gépezet Keszthely 130 ezer látogatót vonzó sikersztoriját.
Évente százezrek csodálták a Keszthelyi Festetics-kastély pálmaházának madárparkját, amelynek vitathatatlan fénypontja Totó, a hófehér bütykös hattyú volt. Az idilli felszín – a pávák, a ritka vízimadarak és a békés szökőkutak – alatt azonban egy elképesztő, fenyegetésekkel, gátlástalan bürokráciával és emberi tragédiákkal kikövezett történet húzódott meg.
Rigó Gábor történetét fogom veletek megosztani, aki jelenleg a siófoki Bella Állatpark gondozója, illetve a 37 ezer főt számláló Totó & Lulu csapata Facebook-oldal, valamint a 360 ezer követővel rendelkező Totó & Gábor TikTok csatorna üzemeltetője. A háttérben zajló, országos sajtót is megjárt állami intézményi átalakítások tényeit összevetve most összeáll a teljes kép arról, hogyan darálta be az állami gépezet Rigó Gábor életművét, miközben a kastély hivatalos kommunikációja a mai napig igyekszik elfedni a valóságot.
A kehidakustányi udvartól a pálmaházig
A történet 2016. május 1-jén kezdődött. Rigó Gábor ekkoriban még Kehidakustányban élt, ahol saját udvarában 150-180 egyedet számláló privát madárparkot tartott fenn. A helyi óvodások és iskolások csodájára jártak a gyűjteménynek, amelynek híre eljutott a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum akkori igazgatójához, Pálinkás Róberthez is.
Pálinkás azonnal meglátta a fantáziát Gábor munkájában, és meghívta őt Keszthelyre. A pálmaház melletti terület bejárása után az egyezség gyorsan megszületett: a kastély dolgozóinak kezdeti szkepticizmusa ellenére a park másfél hónap alatt felépült. Az indulást követő években – a drasztikus vezetőségváltásig – a madárpark a kastély egyik legfőbb vonzerejévé vált, a csúcsidőszakokban napi 1800-2500 látogatót vonzva. A projekt sikerét később maga a fenntartást átvevő NÖF is elismerte, amikor hivatalos Facebook-oldalán büszkén posztolta, hogy a park látogatóinak száma elérte a 130 ezer főt.
Amikor a rendszer bedarálja a szakértelmet
2020 őszén a hazai kastélyok üzemeltetését egy központosított állami cég, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) vette át. A strukturális átalakítások részeként Pálinkás Róbertet, a kastélyt sikerre vivő igazgatót menesztették. Az új, „pesti központú” vezetőség érkezése drasztikus változásokat hozott.
Az új igazgatónő január másodikán még összehívta az állományt, és mindenkit biztosított afelől, hogy a munkahelyek biztonságban vannak. Egy héttel később azonban e-mailben, minden előzetes egyeztetés nélkül mintegy 80 embert rúgtak ki a kastélyból. A leépítés olyan kaotikus és szakmaiatlan volt, hogy a vezetők sokszor azt sem tudták, pontosan milyen pozíciót betöltő embereket tesznek az utcára.
Félelem a jövőtől és a 25 ezer forintos alku
A tömeges kirúgások láttán Gábor megijedt. Joggal aggódott a saját sorsáért, de még inkább az általa gondozott mintegy 400 madár életéért. Közülük is a legfontosabb a park legnagyobb sztárja, Totó volt, aki 2020-ban került a kastélyba. A fehér bütykös hattyú pillanatok alatt Keszthely város ikonikus madarává vált; a helyiek közül mindenki pontosan tudta, ki az a Totó. Gábor a madarat egy tojásból kikeltve, szinte saját gyermekeként nevelte fel, ám mivel az hazánkban védettnek számít, hivatalosan a Magyar Államkincstár tulajdona volt.
Gábor, tudva, hogy ha a tisztogatások őt is elérik, a madár nélküle elpusztulna, lépni kényszerült. Beadvánnyal fordult a hivatalos szervekhez, hogy a szoros kötődésre hivatkozva megvásárolhassa Totót. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő végül belátta a helyzet egyediségét, és egy határozatban, eszmei értéken – mindössze 25 000 forintért – Gábornak értékesítette a hattyút. Gábor fellélegzett, hiszen a madár élete biztosítottá vált, ám nem sejtette, hogy pont ez a papír indítja el a lavinát.
A bögre fontosabb, mint a hattyú
Amikor a NÖF jogászai szembesültek azzal, hogy Totó hivatalosan is Rigó Gábor tulajdona lett, pánikba estek. A kastély ajándékboltja ugyanis tele volt Totós relikviákkal: bögrékkel, pólókkal, noteszekkel és mágnesekkel. Másnap azonnal egy 20 oldalas lemondó nyilatkozatot toltak Gábor elé, amelyben minden jogdíjról és követelésről le kellett mondania a termékek kapcsán. Ő mosolyogva írta alá a papírokat – számára sosem a pénz, hanem a madár volt a fontos.
A vezetőség azonban innentől kezdve nyíltan a távozását követelte, telefonon fenyegetve őt, hogy azonnal pakolja össze a madarait.
„Ezek nem nyulak, hogy berakjuk egy polcra, vagy egy sarokba”
– fogalmazott Gábor.
A 400 vízimadár elhelyezése hatalmas logisztikai feladat volt, így a folyamatos nyomásgyakorlás ellenére még egy évig kénytelen volt a kastély területén maradni.
Az árulás, a csőd és a karma
A tarthatatlan helyzet miatt Gábor végül saját erőből, hatalmas anyagi áldozatok árán egy új parkot épített fel a kastélytól mindössze 3 kilométerre, Cserszegtomajon. A feszültség azonban itt sem ért véget. A kastély – miközben a közösségi médiában célzottan figyelte Gábor új parkjának lépéseit – továbbra is olyan jegycsomagokat értékesített, amelyek „madárparki” belépést ígértek. A gyanútlan turisták a kastélyos jegyekkel sétáltak át Gábor privát parkjába, ahol neki kellett felvilágosítania a vendégeket az etikátlan eljárásról.
Az önálló park fenntartása végül gazdaságilag fenntarthatatlannak bizonyult. Alig másfél év után a projekt becsődölt. A projekt megmentése érdekében Gábor feláldozta családi házát is. Hatalmas anyagi és lelki veszteségek után a kálvária végül lezárult. Év elején pedig Totoék a siófoki Bella Állatparkba költöztek, ahol azóta új, békés menedéket találtak maguknak.
A hivatalos narratíva és a valóság
A történet itt azonban kettéválik, hiszen amíg Rigó Gábor az életművét gyászolta, a hatalom gyorsan reagált a hiányára. A hivatalos kommunikációban nyoma sincs a múlt árnyainak: az – akkori – állami fenntartású propaganda szerint a mai napig él és virul a madárpark a Festetics-kastélyban. Ezek a gondosan szerkesztett, védekezésként is értelmezhető nyilatkozatok azonban rendre eltussolják azt a tényt, hogy a madárparkot átvevő, a drasztikus leépítéseket levezénylő NÖF gazdálkodása teljes kudarcnak bizonyult.
Ma már nem csupán suttogott pletyka, hanem gazdasági tény, hogy az új menedzsment a hazai kastélyüzemeltetést csődbe vitte. A vezetés közel 3 milliárd forintos gigantikus hiányt halmozott fel az irányítása alatt. Ez a csőd azonban tökéletes hivatkozási alapot szolgáltatott a Lázár János fémjelezte, országos felháborodást kiváltó kastélyprivatizációs programhoz. A közpénzből és uniós forrásokból frissen felújított műemlékeket – a NÖF alkalmatlanságára és a hatalmas fenntartási költségekre hivatkozva – az állam egy törvénymódosítással gyakorlatilag ingyen játssza át magánszereplők, alapítványok és nagyvállalatok kezébe. A keszthelyi szakértelem bedarálása és a jól működő projektek tönkretétele tehát nem egyedi hiba volt, hanem egy olyan gépezet működésének eredménye, amely végül tálcán kínálja fel a nemzeti örökséget.
Rigó Gábor ma már pozitívan tekint vissza a történtekre:
„Nem kívánok nekik semmi rosszat. A karma mindenkit utolér. Csak azt kérem, hogy mindenki a méltó jutalmát kapja meg a sorstól.”