Napfogyatkozás

Élet fény nélkül a szemműtét után

Már két hete, hogy átestem életem egyik legnagyobb döntésén – és egyben legnagyobb félelmén –, azaz megműttettem a szemem. A felépülési idő mindenkinél más, én a hosszabb utat nyertem meg. Ebben a két hétben nem maradt más számomra, mint a gondolataim. Amikor ezt a szöveget kedves feleségem segítségével a Substack virtuális papírjaira vetem, azon spirituális utazásom élményeiről szeretnék beszámolni neked, amely teljesen megváltoztatta az élethez való viszonyulásomat.

December 24-én este, a könyvem befejezését követően szántam el magam a végleges lépésre. Nem késlekedtem sokáig, azonnal jelentkeztem az egyik klinika előzetes vizsgálatára, majd három nap múlva rögtön kaptam egy pofont: visszautasítottak. Mivel nem az a típus vagyok, aki könnyen feladja, ezért kerestem a megoldást, amely január közepére realizálódott is. A tervek gyorsan formát öltöttek, és amint megkaptam az első időpontot, az addig absztrakt elhatározás hirtelen fenyegető valósággá vált. Ahogy közeledett a dátum, egyre inkább a szorongás lett úrrá rajtam. Az sem segített sokat, hogy az eredeti időpontot végül eltolták egy héttel – bár ezzel sokkal jobban jártam. De tartottam magam az elhatározáshoz, hogy túl akarok esni rajta. Az utolsó héten mindennap hosszú sétákat tettem és számoltam vissza a napokat. Sőt, az utolsó időszakban már az órákat. Szinte repült az idő, és eljött a nagy nap. Hosszú várakozás után sorstársaimmal felkísértek minket a műtőbe, és ami eddig csak a gondolataimban volt, az most visszavonhatatlanul a valóságom lett. Amikor én következtem, akkora rettegés volt bennem, hogy nem is vettem tudomást arról, hogy mi történik körülöttem. Naivan azt gondoltam, hogy a műtét során nem nyúlnak hozzá a szememhez – kézzel. De tévedtem. Olyan érzés volt a műtét eleje, mintha egy krumplihámozóval hámozták volna meg a szemem – természetesen az érzéstelenítő cseppek után. A beavatkozás közben az eddigi stabilitás, a világ érzékelése körülöttem szép lassan a homályba merült, majd a végeztével beköszöntött a sötétség korszaka. Rémisztő volt, hogy a saját belső hangomon és a hallásomon kívül semmi másba nem tudtam kapaszkodni. Miután a kezdeti sokkon túl voltam, mély álomba merültem. Másnap reggel csak a sötétség fogadott. Olyan szinten pánikba estem, mintha mostantól ez lett volna végleges valóságom. A másnapi kontroll rövid megnyugvást hozott, hiszen miután érzéstelenítették a szememet, egy pillanatra visszanyertem a látásomat, és ezzel a reményt is arra, hogy egyszer minden újra jobb lesz. De az örömöm hamar elmúlt az érzéstelenítő hatásával együtt, és ismét rám borult a sötétség és a fájdalom korszaka. Ahogy teltek a napok, bár a fájdalom elmúlt, a sötétség megmaradt. Társaim a zene és a hangoskönyvek voltak ezen napok alatt. És mennyire hálás vagyok a csodálatos technológiának, amely ilyenkor is segítette a zakatoló gondolataimat lefoglalni. Olyan tanításokkal és történetekkel ismerkedhettem meg, amelyek elrepítettek engem a világ távoli helyeire. Voltam a Himalája meredek hágóinál, követhettem a történelem nagy eseményeit, életek alakulását, kultúrák felemelkedését és bukását.

Eközben a régi életem, amely a projektek, a tervezés, a közösségi média és tartalomgyártás világát jelentette, egy csapásra a homályba merült a látásommal együtt. Miközben a közéletben a sárdobálás, a háborúk és botrányok egymást érték, addig én a saját buborékomban voltam bezárva békében és nyugalomban.

És tudod, mit mondok? Ez életem legjobb időszaka. Ironikus módon a látásvesztés segített tisztán látni az életemet, a céljaimat és a gondolataimat. Segített értékelni azt, amim van, és rávilágított azokra a dolgokra, amik feleslegesen foglalták le a figyelmem. Most a látásom kezd rendeződni, de a sötétség továbbra is része az életemnek, mivel még extrán fényérzékeny a szemem.

Két okból osztottam meg veled ezt a történetet. Az egyik az, hogy ösztönözzelek arra, hogy bármekkora félelem is van benned a vágyaiddal kapcsolatban, merj lépni, merd megvalósítani. Hiszem, hogy az életben semmi sem történik véletlenül. Hiszem, hogy minden, ami történik, annak oka van. Így bátran merj a jövő felé tekinteni. A másik ok, amiért megosztottam ezt a történetet, az az, hogy felhívjam a figyelmed arra, hogy vizsgáld felül a szokásaidat, a téged körülvevő életet. Mert saját magamon tapasztaltam, hogy mennyi időmet pazaroltam felesleges dolgok kergetésével. Márpedig az idő a legértékesebb valutánk, ezért használd bölcsen.

Köszönöm, hogy időt szántál az írásom elolvasására, és kellemes pihenést kívánok a húsvétra.