Ma olvastam egy másik cikket, ami arról szól hogy az önbizalom nem keddről szerdára tűnik el. Sok apró dolog együttes végkifejlete, egy hezitálás itt, egy félelemnek engedés ott, egy szégyenérzet önmagunk ellen és nem önmagunkért fordítása amott.
Van ez a dolog, amit tanítottak nekem, hogy az érzelem érzéssé, az érzés pedig hangulattá fejlődik, ha nincs kezelve (tettlegességgel kihozva minket a rosszabb állapotból vagy ugyanígy tettlegességgel fenntartva a jobb állapotot).
Szerintem nagyon hasonló dinamika sejlik fel eközött és a cikkedben írtak között.
Önbizalom nincs tettlegesség nélkül, én egész életemben sokat méláztam meg gondolkoztam meg éreztem meg naplóztam meg beszélgettem de úgy az ekte tettlegességet csak idén kezdtem el gyakorolni és azóta fényévekkel jobb az életem.
Mindez még hoz egy egyfajta pillangó effektust, hogy már nem egy térképen tervezgetek mit merre (csak a főbb keretet) és megyek és történik és a folyamatok generálják önmagukat.
Az önbizalom pedig arról szól hogy amikor rossz történik akkor tudom hogy meg fogom tudni tartani magam, amikor jó történik akkor pedig tudom hogy be fogom tudni fogadni.
Először is gratulálok neked a felismerésért. Szerintem minden tudatos munka becsülendő, mert veszed a fáradtságot, foglalkozol magaddal és ez már önmagában is különlegessé tesz téged.
Abban mélyen egyetértek veled, hogy az önbizalom nem tűnik el egyik napról a másikra. Sőt valakinél egy gyerekkor, egy rossz család vagy munkahelyi körülmény eredménye.
Az sosem baj, ha tervezgetnél, de amúgy rengeteg helyen láttam már leírva és én szerintem ez a lényeg: Legyen meg a végcélod, hogy merre tartasz, de mindig csak a következő 50 métert tervezd meg, mint egy autó fényszórója a ködben, csak az előtted álló kihívásokkal foglalkozz, mert arra van hatásod közvetlenül, na meg ami nagyon fontos, hogy ahogy halad az idő, változhat a terv is. :)
Ma olvastam egy másik cikket, ami arról szól hogy az önbizalom nem keddről szerdára tűnik el. Sok apró dolog együttes végkifejlete, egy hezitálás itt, egy félelemnek engedés ott, egy szégyenérzet önmagunk ellen és nem önmagunkért fordítása amott.
Van ez a dolog, amit tanítottak nekem, hogy az érzelem érzéssé, az érzés pedig hangulattá fejlődik, ha nincs kezelve (tettlegességgel kihozva minket a rosszabb állapotból vagy ugyanígy tettlegességgel fenntartva a jobb állapotot).
Szerintem nagyon hasonló dinamika sejlik fel eközött és a cikkedben írtak között.
Önbizalom nincs tettlegesség nélkül, én egész életemben sokat méláztam meg gondolkoztam meg éreztem meg naplóztam meg beszélgettem de úgy az ekte tettlegességet csak idén kezdtem el gyakorolni és azóta fényévekkel jobb az életem.
Mindez még hoz egy egyfajta pillangó effektust, hogy már nem egy térképen tervezgetek mit merre (csak a főbb keretet) és megyek és történik és a folyamatok generálják önmagukat.
Az önbizalom pedig arról szól hogy amikor rossz történik akkor tudom hogy meg fogom tudni tartani magam, amikor jó történik akkor pedig tudom hogy be fogom tudni fogadni.
Először is gratulálok neked a felismerésért. Szerintem minden tudatos munka becsülendő, mert veszed a fáradtságot, foglalkozol magaddal és ez már önmagában is különlegessé tesz téged.
Abban mélyen egyetértek veled, hogy az önbizalom nem tűnik el egyik napról a másikra. Sőt valakinél egy gyerekkor, egy rossz család vagy munkahelyi körülmény eredménye.
Az sosem baj, ha tervezgetnél, de amúgy rengeteg helyen láttam már leírva és én szerintem ez a lényeg: Legyen meg a végcélod, hogy merre tartasz, de mindig csak a következő 50 métert tervezd meg, mint egy autó fényszórója a ködben, csak az előtted álló kihívásokkal foglalkozz, mert arra van hatásod közvetlenül, na meg ami nagyon fontos, hogy ahogy halad az idő, változhat a terv is. :)