Amikor a természet visszaüzen

A hétfői vihar nem egy sima időjárási anomália volt, hanem egy főpróba és a premier még csak most jön

Hétfő reggel még a szokásos, jelentéktelen apróságokon pörögtünk. Ki mit posztolt, hogy mi lesz a vacsora, hogy melyik sorozatot kezdjük el este. Majd jött a délután, és az ég elsötétedett, de nem úgy, ahogy szokott. Ez más volt. Ez egy dühös, vészjósló sötétség volt, mintha a bolygó egy pillanatra megrázta volna magát, mint egy kutya a bolhákat, mi pedig azok voltunk. A természet egy vizes, jeges, széllel korbácsolt ostorral csapott le ránk, hogy emlékeztessen minket a helyünkre.

Mi derült ki néhány óra leforgása alatt? Az, hogy a mi csodálatos, huszonegyedik századi, technológiailag fejlett civilizációnk egy kártyavár. Egy törékeny, szánalmas illúzió, amit az első komolyabb széllökés romba dönt. Mert miről is szólt a hétfő este és a kedd reggel? Arról, hogy a „fejlett” infrastruktúránk világszerte térdre kényszerült. Itthon, Magyarországon milliós károk, víz alatt álló pincék, megbénult közlekedés, vonatok a pusztában, leszakadt vezetékek. Csehországban komplett régiók maradtak áram nélkül, mintha visszamentünk volna az időben száz évet. Ráadásul ez csak a mi kis régiónk. A hírek tele vannak hasonló képekkel és videókkal a világ minden tájáról.

Egyetlen vihar elég volt, hogy megmutassa: a rendszer, amiben élünk, amire az életünket építjük, végletesen sebezhető. Az egész infrastruktúránkat egy olyan stabil, kiszámítható klímára terveztük, ami már nem létezik. Úgy építkeztünk, mintha a természet egy szelíd, háttérben duruzsoló díszlet lenne, nem pedig egy nálunk ezerszer hatalmasabb, az ámokfutásunk miatt egyre dühösebb erő.

A legabszurdabb az egészben pedig az, hogy miközben emberek a sárral borított pincéjüket takarítják, miközben családok maradtak áram és víz nélkül, még mindig vannak, akik tagadják a nyilvánvalót. Még mindig vannak, akik szerint a klímaváltozás csak egy „liberális hiszti”. Ami pedig a legvérlázítóbb, hogy ezeknek a tagadóknak a kórusa a világ leghatalmasabb székében ülő emberrel, az amerikai elnökkel az élen harsogja a maga ostoba, önző hazugságait, nyílván mindezt anyagi megfontoltságból. A természetet láthatóan nem hatotta meg az elnök legutóbbi, a témát gúnyoló bejegyzése. A jégeső ugyanúgy esett, a szél ugyanúgy fújt. A természetet nem érdekli a politikai marketing.

De ne csak a politikusokat hibáztassuk. Nézzünk magunkba! Mi történt a nagy pofon után? Két napig mindenki a károkat posztolja, a leszakadt ágakról, a víz alatt álló utcákról, versengő kukákról az utcán. Ment a szörnyülködés, a panaszkodás. Aztán? Ma már újra a nyaralási képeket pörgetjük, a legújabb sorozatról megy a vita, és arról, hogy mit vegyünk a hétvégi partira. Az emberek érdektelensége, a kollektív amnéziánk, a közönyünk nemhogy csökkenne, de talán még az egeket is magasabbról veri, mint eddig. Mintha a túlélési ösztönünk utolsó maradékát is kiölte volna belőlünk a kényelem és a folyamatos szórakoztatás.

Van egy rossz hírem mindenkinek, aki azt hiszi, túlestünk a nehezén. Aki azt gondolja, ez csak egy „szélsőséges időjárási esemény” volt a sok közül. Ez nem az volt. Ez egy jel volt. Egy főpróba. Ez egy hihetetlenül durva és emberi ésszel szinte felfoghatatlan folyamatnak az első, ártatlannak tűnő jele. A bolygó belázasodott, és mi még csak az első hidegrázást éreztük. A természet türelme viszont véges. Egyre sűrűbben és egyre kegyetlenebbül fog lecsapni. A mostani viharok a jövő szelíd szellői lesznek. A mostani áradások a jövő bokáig érő pocsolyái.

A folyamat pedig itt nem áll meg. Nem fog megállni csak azért, mert mi szeretnénk. Nem fog megállni, mert mi inkább a telefonunkat nyomkodnánk. A természet teszi a dolgát, reagál arra a brutális támadásra, amit évtizedek óta folytatunk ellene. A kérdés már nem az, hogy meg tudjuk-e állítani, hanem az, hogy felkészülünk-e a következményekre. Hogy megpróbáljuk-e menteni a menthetőt, vagy csak birka módjára várjuk a következő, még nagyobb pofont.

A természet elküldte az első, komoly, vörös jelzésű figyelmeztetését. A kérdés az, hogy mi mit küldünk vissza válaszként? Egy újabb vállrándítást?