A kirekesztés anatómiája

A bűnbaktól a szivárványos zászlóig és vissza – miért van szükségünk mindig egy ellenségre?

Fejtsük le a bullshit-rétegeket, amelyekkel a civilizációnkat takargatjuk. Vágjunk át a humanizmus, a felvilágosodás és a 21. századi, polkorrekt cukormázon, majd nézzünk szembe a rideg, csupasz igazsággal, ami a koponyánk legmélyén, az úgynevezett hüllőagyunkban lapul. Az ember törzsi lény. Az agyunk, ez a csodálatos és egyben rémisztően elavult biológiai kompjúter, még mindig a szavannán rettegő, permanens egzisztenciális para alatt élő őseink operációs rendszerét futtatja. Annak a nyomorult ősünknek a túlélése egyetlen dolgon múlott: a törzshöz, a csoporthoz, a „mi”-hez való tartozáson. A „mi” jelentette a biztonságot, a tüzet, a kaját, a szaporodás lehetőségét, és ami a legfontosabb: a védelmet a sötétben ólálkodó ragadozók és a másik, ellenséges törzs ellen. A „mi”-n kívül lenni, kitaszítottnak lenni a vadonban egyet jelentett a lassú, biztos halállal.