Elsőre az alábbi modatod fogott meg, benne éreztem a cikk esszenciáját.
"A sors az a képességed, hogy a véletlenek káoszából hajlandó vagy-e, és képes vagy-e értelmet kovácsolni. A sors nem az, ami történik veled, hanem az, ahogyan reagálsz rá. "
A régi közhely , miszerint : "Mindenki maga sorsának kovácsa" általad megfogalmazva sokkal jobban elkapott.
Az , hogy hajlandó vagyok-e, képes vagyok-e kovácsolni , jobban rávilágít a felelősségemre.
És egyúttal kérdések indukálódtak bennem ...
- most akkor keressem a sorsom (az életem értelmét) vagy ne?
- mit kezdjek azzal a feszítő érzéssel, hogy kovácsolni kéne, de nem tudom mit és hogyan.
- ha nem látom az értelmet, a célt , akkor rosszul csinálom, netalán szabotálom a sorsom?
- hogyan kell az akarást, a vágyat "lecsúsztatni a melkasba" ?
Nagyon köszönöm ezt a mély és őszinte reflexiót. Számomra rendkívül megtisztelő, hogy ez a gondolat ennyire betalált nálad, és hogy megosztottad a felmerülő kérdéseidet. Ezek pontosan azok a dilemmák, amelyekkel mindannyian szembesülünk, amikor a saját utunkat keressük. Engedd meg, hogy a kérdéseid mentén megosszam veled, hogyan látom ezt:
1. Keressem a sorsom, vagy ne?
Ne úgy keresd, mint egy elrejtett kincset, amit ha egyszer megtalálsz, onnantól minden megoldódik. A sors nem egy fix végpont, hanem maga az út és a folyamat. Ne a nagy, mindent átfogó "élet értelmét" akard egyben látni, hanem a mai nap, a mostani helyzeted apró értelmeit keresd és legyen egy célod (bármi), ami meghatározza a döntéseid.
2. Mit kezdjek a feszítő érzéssel, hogy kovácsolni kéne, de nem tudom mit és hogyan?
A kovács sem tudja az első pillanatban, milyen lesz a kard finom mintázata. Az első lépés, hogy a tüzet táplálja és hevítse az anyagot. Ez a feszítő érzés benned az "izzás". Ez nem rossz dolog, ez az alkotóerőd, ami formát keres. Ne akard azonnal tudni a tökéletes végeredményt. Kezdd el "ütni a vasat" – kezdj el cselekedni kicsiben, próbálj ki új dolgokat, és a "mit és hogyan" majd menet közben, a cselekvés által formálódik ki.
3. Ha nem látom a célt, rosszul csinálom, vagy szabotálom magam?
Egyáltalán nem. A bizonytalanság nem szabotázs, hanem az emberi tapasztalás legtermészetesebb része. Amikor nem látod a célt, az csak azt jelenti, hogy épp a folyamat sűrűjében vagy. A káoszból nem lehet egyetlen pillanat alatt rendet tenni. Légy türelmes magaddal: az, hogy felteszed ezeket a kérdéseket, már önmagában bizonyítja, hogy nem szabotálod, hanem nagyon is építed a sorsodat.
4. Hogyan kell az akarást "lecsúsztatni a mellkasba"?
Ez talán a legnehezebb lépés mind közül. A fejünk akar, elemez és kontrollálni próbál. A mellkasunk (a szívünk) viszont csak érez és tapasztal. Úgy tudod lecsúsztatni, ha abbahagyod a túlgondolást. Cseréld le a "Hogyan kellene ezt tökéletesen csinálnom?" kérdést arra, hogy "Mit érzek most igaznak?". Add meg magadnak a csendet. Kapcsolj ki mindent, ülj le önmagaddal, és engedd meg, hogy a válaszok ne logikai úton, hanem egyszerű belső bizonyosságként, érzésként jelenjenek meg. Ha nem is azonnal, de ez mindig működik.
A kovácsolás nehéz munka, tele van szikrákkal és forrósággal, viszont a te kezedben van a kalapács. :)
Elsőre az alábbi modatod fogott meg, benne éreztem a cikk esszenciáját.
"A sors az a képességed, hogy a véletlenek káoszából hajlandó vagy-e, és képes vagy-e értelmet kovácsolni. A sors nem az, ami történik veled, hanem az, ahogyan reagálsz rá. "
A régi közhely , miszerint : "Mindenki maga sorsának kovácsa" általad megfogalmazva sokkal jobban elkapott.
Az , hogy hajlandó vagyok-e, képes vagyok-e kovácsolni , jobban rávilágít a felelősségemre.
És egyúttal kérdések indukálódtak bennem ...
- most akkor keressem a sorsom (az életem értelmét) vagy ne?
- mit kezdjek azzal a feszítő érzéssel, hogy kovácsolni kéne, de nem tudom mit és hogyan.
- ha nem látom az értelmet, a célt , akkor rosszul csinálom, netalán szabotálom a sorsom?
- hogyan kell az akarást, a vágyat "lecsúsztatni a melkasba" ?
Kedves Károly!
Nagyon köszönöm ezt a mély és őszinte reflexiót. Számomra rendkívül megtisztelő, hogy ez a gondolat ennyire betalált nálad, és hogy megosztottad a felmerülő kérdéseidet. Ezek pontosan azok a dilemmák, amelyekkel mindannyian szembesülünk, amikor a saját utunkat keressük. Engedd meg, hogy a kérdéseid mentén megosszam veled, hogyan látom ezt:
1. Keressem a sorsom, vagy ne?
Ne úgy keresd, mint egy elrejtett kincset, amit ha egyszer megtalálsz, onnantól minden megoldódik. A sors nem egy fix végpont, hanem maga az út és a folyamat. Ne a nagy, mindent átfogó "élet értelmét" akard egyben látni, hanem a mai nap, a mostani helyzeted apró értelmeit keresd és legyen egy célod (bármi), ami meghatározza a döntéseid.
2. Mit kezdjek a feszítő érzéssel, hogy kovácsolni kéne, de nem tudom mit és hogyan?
A kovács sem tudja az első pillanatban, milyen lesz a kard finom mintázata. Az első lépés, hogy a tüzet táplálja és hevítse az anyagot. Ez a feszítő érzés benned az "izzás". Ez nem rossz dolog, ez az alkotóerőd, ami formát keres. Ne akard azonnal tudni a tökéletes végeredményt. Kezdd el "ütni a vasat" – kezdj el cselekedni kicsiben, próbálj ki új dolgokat, és a "mit és hogyan" majd menet közben, a cselekvés által formálódik ki.
3. Ha nem látom a célt, rosszul csinálom, vagy szabotálom magam?
Egyáltalán nem. A bizonytalanság nem szabotázs, hanem az emberi tapasztalás legtermészetesebb része. Amikor nem látod a célt, az csak azt jelenti, hogy épp a folyamat sűrűjében vagy. A káoszból nem lehet egyetlen pillanat alatt rendet tenni. Légy türelmes magaddal: az, hogy felteszed ezeket a kérdéseket, már önmagában bizonyítja, hogy nem szabotálod, hanem nagyon is építed a sorsodat.
4. Hogyan kell az akarást "lecsúsztatni a mellkasba"?
Ez talán a legnehezebb lépés mind közül. A fejünk akar, elemez és kontrollálni próbál. A mellkasunk (a szívünk) viszont csak érez és tapasztal. Úgy tudod lecsúsztatni, ha abbahagyod a túlgondolást. Cseréld le a "Hogyan kellene ezt tökéletesen csinálnom?" kérdést arra, hogy "Mit érzek most igaznak?". Add meg magadnak a csendet. Kapcsolj ki mindent, ülj le önmagaddal, és engedd meg, hogy a válaszok ne logikai úton, hanem egyszerű belső bizonyosságként, érzésként jelenjenek meg. Ha nem is azonnal, de ez mindig működik.
A kovácsolás nehéz munka, tele van szikrákkal és forrósággal, viszont a te kezedben van a kalapács. :)
Köszönöm !
Bízom benne, hogy hasznosak voltak a kérdéseidre a válaszok. :)