A brüsszeli klíma-keringő
Az EU megmenti a bolygót, vagy csak a saját lelkiismeretét?
Néha a legfontosabb hírek a legunalmasabbak. Nem címlapsztorik, nincsenek bennük drámai fordulatok, csak politikai zsargon és költségvetési sorok. A napokban belefutottam egy ilyenbe: a hír, hogy az Európai Bizottság a költségvetési javaslatában megnyirbálná a sikeres LIFE programot, az EU egyik legfontosabb természet- és klímavédelmi pénzügyi eszközét. A legtöbb ember valószínűleg tovább is görgetett. Egy újabb brüsszeli bürokratikus vacakolás, kit érdekel? Pedig pont ezekben az apró, politikai hírekben rejlik a lényeg. Ezek a finom repedések a csillogó mázon, amelyek megmutatják a valódi képet a nagy, zöldre festett színfalak mögött.
Mert a színpadon, a reflektorfényben a darab lenyűgöző. Az Európai Unió, mint a világ klímatudatos szuperhőse, aki megmenti a bolygót. Halljuk a nagy szavakat: Európai Zöld Megállapodás, Fit for 55 csomag, klímasemlegesség 2050-re. Úgy hangzanak, mint egy DC-film forgatókönyve, igaz? Az EU bátran kiáll, és bejelenti, hogy ő majd megmutatja a világnak, hogyan kell ezt csinálni. Csökkentjük a kibocsátást, zöldítjük az ipart, megújuló energiára váltunk, és mindezt egy „igazságos átmenet” keretében, ahol senkit nem hagyunk az út szélén. Gyönyörű. Tapsvihar.
De mi történik, amikor a reflektorfény kialszik, és a bürokraták visszavonulnak a zárt ajtók mögé? Ott kezdődik az igazi darab. Ott derül ki, hogy a hős jelmeze alatt a régi, jól ismert öltöny lapul. A nagy szavak után jönnek a halk megszorítások, a csendes kompromisszumok, a sunyi kivételek. Ott derül ki, hogy a LIFE program, ami a terepen, a valóságban próbálja megvédeni a természetet, talán mégsem annyira fontos, ha a költségvetési tortából kell egy szeletet vágni.
És ez csak a jéghegy csúcsa. Nézzük meg a nagy, csodálatos rendszereket! Ott van az EU Kibocsátáskereskedelmi Rendszere (ETS), a klímapolitika koronaékszere. Papíron zseniális: a szennyezők fizetnek a kibocsátásukért. A valóság? Egy rendszer, tele kiskapukkal, ingyenesen kiosztott kvótákkal, ahol a legnagyobb szennyezők évtizedekig lobbiztak azért, hogy a rendszer minél kevésbé fájjon nekik. A szennyezésnek ára van, persze, de a számlát gyakran nem az fizeti, aki a legtöbbet fogyaszt.
Aztán ott van a nagy, szent tehén: az agrárium. Miközben a brüsszeli szónokok a méhecskékről és a fenntartható gazdálkodásról tartanak csillogó PowerPoint-prezentációkat, a háttérben egy másik gombot nyomnak meg. Azt, ami eurómilliárdokat pumpál Európa legnagyobb, ipari méretű környezetszennyezőibe, a nagyüzemi agrárcégekbe. Mert a mezőgazdasági lobbi Brüsszelben nem egy érdekcsoport. Hanem egy hadsereg. Egy öltönyös, aktatáskás hadsereg, amelyiknek a fegyvere a pénz, a célja pedig az, hogy a "zöld" szó legfeljebb a traktorok festésére korlátozódjon. A nagy zöld célok? Azokból a tárgyalóasztalon annyi marad, mint egy hatalmas márványtömbből a kompromisszumok vésője alatt: egy marék csillogó por és néhány apró, felismerhetetlen szilánk, amit művészetként próbálnak eladni.
És ebben a nagy, képmutató színházban ki fizeti a jegyeket? Naná, hogy te. Én. A kisember. Mert a „zöld átmenet” a gyakorlatban annyit tesz, hogy te majd többet fizetsz a benzinért, hogy drágább lesz a fűtésed, hogy újabb adókat találnak ki a te nevedben, a „bolygó megmentése” érdekében. Miközben a nagyvállalat, ami a folyódat szennyezi, adókedvezményt kap a „fenntartható működésre” való áttérésre. A légkondicionált brüsszeli irodákból könnyű arról prédikálni, hogy vegyél elektromos autót. Próbálja ezt elmagyarázni egy borsodi faluban élő, minimálbérből tengődő családnak! Próbálják meg elmagyarázni nekik, hogy a tizenöt éves dízel autójuk egy bűn, miközben a magánrepülőgépek úgy közlekednek a fejük felett, mint a taxik.
Akkor mi is az EU klímapolitikája valójában? Egy őszinte, de hibákkal teli kísérlet a világ megmentésére? Vagy egy gigantikus PR-hadjárat? Egy hatalmas, zöldre festett gépezet, aminek a valódi célja nem a rendszer megváltoztatása, hanem éppen ellenkezőleg: a jelenlegi gazdasági és politikai rendszer megmentése a totális összeomlástól, egy kis „zöld” ráncfelvarrással. A cél nem a bolygó megmentése. A cél az, hogy továbbra is növekedhessünk, fogyaszthassunk, csak most már „fenntarthatóan”, bármit is jelentsen ez a kiüresített szó.
A helyzet az, hogy a Földet nem fogják megmenteni a brüsszeli bizottsági ülések. Nem fogják megmenteni a hangzatos, de be nem tartott ígéretek és főleg nem fogják megmenteni azok a csendes költségvetési döntések, amelyek pont azoktól a programoktól veszik el a pénzt, amelyek valódi, kézzelfogható eredményeket érhetnének el.
Szóval, tapsoljunk a nagyívű brüsszeli klímacéloknak? Vagy inkább kezdjük el alaposabban megnézni, kinek az érdekeit szolgálja valójában ez a zöldre festett gépezet?